- Nem úgy!
- Fel a fejjel!
- De ne annyira, mert leesik a... jajj, na mindegy.
- Ne így vedd fel!
Marusya szinte már egyesével tépte ki a hajszálait, látva Margosha ügyetlenkedését.
- Sosem fog menni... - szomorkodott a lány.
- Ne csüggedj el! Ha elesel majd azt mondod, hogy... hogy... másnapos vagy! Ez mindenkivel megeshet!
- Hogy másnapos? Egy ilyen "apucikicsilánya"?! - fintorgott.
- Hé, figyelj a szádra! Akkor rosszul fogalmaztam. Azt mondod, hogy szűk a cipő! Akkor legalább kapok újakat...! - nyújtotta ki a nyelvét.
- Kapunk újakat! - mondta, majd újra a fejére rakta a könyvet.
- Hagyd el, nem szükséges, járni te is tudsz, nem? - legyintett Marusya, majd leültette Ashát az asztal mellé.
- Mindig hangtalanul ülj le! - tagolta Margónak.
A lány vágott egy "hagydmárelazetikát" fejet, és csak nézte Marusya mutogatását.
- Kezed asztalon, de a könyök maradjon csak lent! Húzd ki magadat! Fejet fel, előre! - állította be Asha testrészeit, ő pedig tűrte, mint egy élettelen baba.
- A csészét így fogod! Először megfújod, persze nem úgy, hogy a tea részecskéire bomoljon és szálljon mindenfele, ahova a szél viszi, ha kell, az előtted ülő személyre, nem, csak rálehelsz, persze azért érjen is el valahova az a levegő! - imitálta a mozdulatokat.
Margosha persze csak bámult, mint borjú az újkapura. Marusya papolása számára csak süket duma volt. Egyedül a tánct várta, ha nem táncolhat, felmond.
- Margo, figyelsz te egyáltalán rám?
- Ja, igen! Folytasd csak! - helyeselt.
- Na ez az, amit nem te fogsz csinálni! - mondta Marusya, majd a forró teás kancsóval közelebb lépett Ashához, és beleöntötte az ölébe.
- Ááá, baszki! Ezt most muszáj volt?! - állt fel ordítozva, és egy szalvétával próbálta felitatni a tocsogó ruhájáról a teát.
- Csak megnéztem, hogy ha valaki leönt teával, hogyan reagálsz rá. Hát így nem kéne!
Ahogy végignézett a sárga létől vizes lányon, akarattal-akaratlanul elröhögte magát.
- Ez nem vicces! - kiáltott rá Margosha.
- Szörnyen nézel ki! - állapította meg.
- Hogy gondoltad, hogy fogok én így hazamenni?
- Jajj, gyere, te szerencsétlen! - ragadta karon a dühtől rákvörös lányt.
Az épület üres, mivel mindenki a Ramovszkij család legidősebb tagjának temetésén volt. Hogy miért is nem kellett elmennie Marusyának? Beteget, pontosabban lázast jelentett be, és mivel senkinek sem volt kedve elkapni, ráadásul Marusya már majdnem 18 éves, így otthon maradhatott. Hát Margosha? Ilyen szegény emberek még Sergei Ramovszkij szobáját sem takaríthatják, nemhogy elmenni egy ilyen nemes rendezvényre...
Szóval a lányok kedvükre szórakozhattak... volna. Egy elég fontos dolog volt az, ami nem engedte. A helycsere.
- Jajj, kész vagy már? - dörömbölt az ajtaján Marusya.
- Mit pöcsölsz már ennyi ideig?
- Kész!
Nyílt az ajtó, és kilépett rajta Margo egy térdig érő, fehér ruhában, aminek szív alakú dekoltázsát kihangsúlyozta a csipkével fedett váll-és mellkasrész. Lábán fehér bokacsizma fűzővel, és egy bőrszínű nylonharisnya volt. Haját lazán kontyba kötötte, méltó keretet adva mai szerelésének. Boldogsága arcára volt írva.
Marusya az ámulattól meg se tudott szólalni, végül Margosha törte meg a csendet:
- Na milyen?
- Christophernek könnyű dolga lesz. Ne mosolygj már úgy, mint egy tejbetök! - szólt rá a vigyorgó lányra.
- Oké, oké... de még mindig alig hiszem el, hogy a te szekrényedből öltöztem fel! - mondta, és megpördült egyet.
- Meg kell szoknod! Amúgy nekem mit kell megtennem? - kérdezte.
- Semmit. Átlagosnak kell lenned, ennyi az egész. - húzta meg a vállát Margosha.
Marusya húzta a száját, de azért belenyugodott.
- Marusya Ramovszkij kisasszony, magának nem ágyban a helye? És ő meg ki? - mutatott Margóra Marusya vén szobalánya.
- Én... remélem nem fog haragudni ezért! - hebegte a lány, majd egy jól megcélzott rúgással eltalálta az asszony fejét, aki a földön kötött ki, ájultan.
- Ez meg mi volt?! - csodálkozott Asha.
- Karate!
- És erre miért nem tanítottál meg?
- Mert nincs rá szükséged! Gyorsan el kell bújnom! - mondta, majd berohant a szobájába.
Margo csak állt tehetetlenül, és nézte a tömeget, ami elhaladt mellette.
- Marusya, kislányom! - hallatszott egy erős férfihang a távolból.
A férfi, névszerint Sergei Ramovszkij, Marusya apja átlépte a még mindig a földön heverő asszonyt, és "lányához" fordult.
- Kislányom, neked nem ágyban van a helyed?
- Már meggyógyultam, hála annak az új szobalányomnak, Margosha Berkelnek! - blöffölt.
- Majd adok neki valamit... - dörmögött az apa.
- Szóval, indulhatunk? - kapcsolódott be Mrs. Ramovszkij a beszélgetésbe.
- De... a cuccaim? A ruháim?
A pár összenézett, majd az anya folytatta:
- Kicsim, jól vagy? Ott mindent fogsz kapni!
Ott? Ez a szó hatalmasat rántott Margosha szívén.
- I... i... igen. - hebegte.
- Biztos?
- Igen, és siessünk!
Hogy mivel utazik külföldre egy gazdag? Magánrepülővel. Margo először óckodott az ötlettől, de végül belenyugodott. Végülis nem rossz érzés répülővel utazni. Fejét az üvegnek nyomta, és kémlelte Moszkva utcáit: most tisztának tűnik, mert már a szeme is tiszta. Aztán eszébe jutott Marusya, a családja: vajon hol lehet? Hogy van? Hazaért már? De ezzel most nem fárasztotta magát: a szívét könnyűnek érezte, hadd legyen még ilyen egy kicsit. Végül elhaladták Oroszországot, Európát. Csak a nagy kékség maradt meg, amit nem talált túl izgalmasnak, ígyhát elnyomta az álom.
Amikor felébredt, már a földön volt. Szemeit akaratlanul is megdörzsölte. Lassan kikászálódott a puha ülésről, és zsibbadt combjait masszírozta. A repülő mellett már javában folyt a beszélgetés. Mr. Ramovszkij beszélgetett a pilótával angolul. Valami fontos dolog lehetett, mert elég ideges volt. Viszont Mrs. Ramovszkij és Mihail csak távolról figyelték a fejleményeket. Jesszus, Mihail! Őt nem is látta Asha a felszállásnál! Margo egy ilyen "mostmivannemértem"-et pillantott rá, majd Mihail odalépett hozzá, és a fülébe súgta:
- Az van, hogy a pilótának máshova is kell mennie, így itt akar hagyni minket. Apám meg le akarja fizetni. Érted?
- De ha menni kell, hát menni kell, nem?
- Te szeretnél magadra utalva lenni egy másik országban? - fintorgott.
Most az egyszer igaza volt a fiúnak. Karjait összefonva állt Margosha mellett, valami ismeretlen dalt dúdolva.
- Meglesz! Le tudtam fizetni! De iszonyat sokba került, úgyhogy bele kell húznunk!
A férfi egyedül Mihaillal volt ilyen laza, vicces, a lányokra mindig átokként tekintett, kikéve akkor, ha neki kellett nekik párt választania.
- Pontosan mikor indulunk? - kérdezte Asha.
- Még 1 óra, kincsem!
- Ezért kellett olyan sokat fizetned? - fintorgott a fiú.
- Haha, hát... - nevetett az apa.
- Az angolok telhetetlenek! - legyintett Mihail.
Hogy elüsse az időt, Margo újra felment a gépre, és belemélyedt a Rómeó is Júliába, amit tegnap elkezdett. De az álom csakhamar elnyomta.
- Marusya, mennünk kell! - súgta a fülébe Mihail, aki szinte már veszélyesen közel volt hozzá.
A lány lassan kikászálódott, majd megkérdezte:
- A repülővel megyünk?
- Nem, vár kint az autó! Gyere, vigyük ki a cuccokat! - mondta, majd mindketten felnyaláboltak egy-egy bőröndöt.
Ahogy a fiú mondta, a kocsi már a gép előtt állt. Beszálltak, Sergei váltott még néhány szót a sofőrrel, majd elindultak.
- Ne így vedd fel!
Marusya szinte már egyesével tépte ki a hajszálait, látva Margosha ügyetlenkedését.
- Sosem fog menni... - szomorkodott a lány.
- Ne csüggedj el! Ha elesel majd azt mondod, hogy... hogy... másnapos vagy! Ez mindenkivel megeshet!
- Hogy másnapos? Egy ilyen "apucikicsilánya"?! - fintorgott.
- Hé, figyelj a szádra! Akkor rosszul fogalmaztam. Azt mondod, hogy szűk a cipő! Akkor legalább kapok újakat...! - nyújtotta ki a nyelvét.
- Kapunk újakat! - mondta, majd újra a fejére rakta a könyvet.
- Hagyd el, nem szükséges, járni te is tudsz, nem? - legyintett Marusya, majd leültette Ashát az asztal mellé.
- Mindig hangtalanul ülj le! - tagolta Margónak.
A lány vágott egy "hagydmárelazetikát" fejet, és csak nézte Marusya mutogatását.
- Kezed asztalon, de a könyök maradjon csak lent! Húzd ki magadat! Fejet fel, előre! - állította be Asha testrészeit, ő pedig tűrte, mint egy élettelen baba.
- A csészét így fogod! Először megfújod, persze nem úgy, hogy a tea részecskéire bomoljon és szálljon mindenfele, ahova a szél viszi, ha kell, az előtted ülő személyre, nem, csak rálehelsz, persze azért érjen is el valahova az a levegő! - imitálta a mozdulatokat.
Margosha persze csak bámult, mint borjú az újkapura. Marusya papolása számára csak süket duma volt. Egyedül a tánct várta, ha nem táncolhat, felmond.
- Margo, figyelsz te egyáltalán rám?
- Ja, igen! Folytasd csak! - helyeselt.
- Na ez az, amit nem te fogsz csinálni! - mondta Marusya, majd a forró teás kancsóval közelebb lépett Ashához, és beleöntötte az ölébe.
- Ááá, baszki! Ezt most muszáj volt?! - állt fel ordítozva, és egy szalvétával próbálta felitatni a tocsogó ruhájáról a teát.
- Csak megnéztem, hogy ha valaki leönt teával, hogyan reagálsz rá. Hát így nem kéne!
Ahogy végignézett a sárga létől vizes lányon, akarattal-akaratlanul elröhögte magát.
- Ez nem vicces! - kiáltott rá Margosha.
- Szörnyen nézel ki! - állapította meg.
- Hogy gondoltad, hogy fogok én így hazamenni?
- Jajj, gyere, te szerencsétlen! - ragadta karon a dühtől rákvörös lányt.
Az épület üres, mivel mindenki a Ramovszkij család legidősebb tagjának temetésén volt. Hogy miért is nem kellett elmennie Marusyának? Beteget, pontosabban lázast jelentett be, és mivel senkinek sem volt kedve elkapni, ráadásul Marusya már majdnem 18 éves, így otthon maradhatott. Hát Margosha? Ilyen szegény emberek még Sergei Ramovszkij szobáját sem takaríthatják, nemhogy elmenni egy ilyen nemes rendezvényre...
Szóval a lányok kedvükre szórakozhattak... volna. Egy elég fontos dolog volt az, ami nem engedte. A helycsere.
- Jajj, kész vagy már? - dörömbölt az ajtaján Marusya.
"Legközelebb meggondolom, hogy engedem-e nálam átöltöznie! De azt is, hogy leöntöm-e teával!"- Mindjárt! - hallatszott a válasz.
- Mit pöcsölsz már ennyi ideig?
- Kész!
Nyílt az ajtó, és kilépett rajta Margo egy térdig érő, fehér ruhában, aminek szív alakú dekoltázsát kihangsúlyozta a csipkével fedett váll-és mellkasrész. Lábán fehér bokacsizma fűzővel, és egy bőrszínű nylonharisnya volt. Haját lazán kontyba kötötte, méltó keretet adva mai szerelésének. Boldogsága arcára volt írva.
Marusya az ámulattól meg se tudott szólalni, végül Margosha törte meg a csendet:
- Na milyen?
- Christophernek könnyű dolga lesz. Ne mosolygj már úgy, mint egy tejbetök! - szólt rá a vigyorgó lányra.
- Oké, oké... de még mindig alig hiszem el, hogy a te szekrényedből öltöztem fel! - mondta, és megpördült egyet.
- Meg kell szoknod! Amúgy nekem mit kell megtennem? - kérdezte.
- Semmit. Átlagosnak kell lenned, ennyi az egész. - húzta meg a vállát Margosha.
Marusya húzta a száját, de azért belenyugodott.
- Marusya Ramovszkij kisasszony, magának nem ágyban a helye? És ő meg ki? - mutatott Margóra Marusya vén szobalánya.
- Én... remélem nem fog haragudni ezért! - hebegte a lány, majd egy jól megcélzott rúgással eltalálta az asszony fejét, aki a földön kötött ki, ájultan.
- Ez meg mi volt?! - csodálkozott Asha.
- Karate!
- És erre miért nem tanítottál meg?
- Mert nincs rá szükséged! Gyorsan el kell bújnom! - mondta, majd berohant a szobájába.
Margo csak állt tehetetlenül, és nézte a tömeget, ami elhaladt mellette.
- Marusya, kislányom! - hallatszott egy erős férfihang a távolból.
A férfi, névszerint Sergei Ramovszkij, Marusya apja átlépte a még mindig a földön heverő asszonyt, és "lányához" fordult.
- Kislányom, neked nem ágyban van a helyed?
- Már meggyógyultam, hála annak az új szobalányomnak, Margosha Berkelnek! - blöffölt.
- Majd adok neki valamit... - dörmögött az apa.
- Szóval, indulhatunk? - kapcsolódott be Mrs. Ramovszkij a beszélgetésbe.
- De... a cuccaim? A ruháim?
A pár összenézett, majd az anya folytatta:
- Kicsim, jól vagy? Ott mindent fogsz kapni!
Ott? Ez a szó hatalmasat rántott Margosha szívén.
"Most már nincs mese, menni kell. Ha ki az országból, legyen úgy. Ha ki a világból, legyen úgy. Nehéz az életem, de én választottam. Meg kell tenni. Christophért és Vincentért."- Indulhatunk?
- I... i... igen. - hebegte.
- Biztos?
- Igen, és siessünk!
×××
Hogy mivel utazik külföldre egy gazdag? Magánrepülővel. Margo először óckodott az ötlettől, de végül belenyugodott. Végülis nem rossz érzés répülővel utazni. Fejét az üvegnek nyomta, és kémlelte Moszkva utcáit: most tisztának tűnik, mert már a szeme is tiszta. Aztán eszébe jutott Marusya, a családja: vajon hol lehet? Hogy van? Hazaért már? De ezzel most nem fárasztotta magát: a szívét könnyűnek érezte, hadd legyen még ilyen egy kicsit. Végül elhaladták Oroszországot, Európát. Csak a nagy kékség maradt meg, amit nem talált túl izgalmasnak, ígyhát elnyomta az álom.
Amikor felébredt, már a földön volt. Szemeit akaratlanul is megdörzsölte. Lassan kikászálódott a puha ülésről, és zsibbadt combjait masszírozta. A repülő mellett már javában folyt a beszélgetés. Mr. Ramovszkij beszélgetett a pilótával angolul. Valami fontos dolog lehetett, mert elég ideges volt. Viszont Mrs. Ramovszkij és Mihail csak távolról figyelték a fejleményeket. Jesszus, Mihail! Őt nem is látta Asha a felszállásnál! Margo egy ilyen "mostmivannemértem"-et pillantott rá, majd Mihail odalépett hozzá, és a fülébe súgta:
- Az van, hogy a pilótának máshova is kell mennie, így itt akar hagyni minket. Apám meg le akarja fizetni. Érted?
- De ha menni kell, hát menni kell, nem?
- Te szeretnél magadra utalva lenni egy másik országban? - fintorgott.
Most az egyszer igaza volt a fiúnak. Karjait összefonva állt Margosha mellett, valami ismeretlen dalt dúdolva.
"Te jó ég, még mielőtt találkozhatnék Christopherrel, beleszeretek Mihailba...!"- Apa, mire jutottál? - kérdezte apjától.
- Meglesz! Le tudtam fizetni! De iszonyat sokba került, úgyhogy bele kell húznunk!
A férfi egyedül Mihaillal volt ilyen laza, vicces, a lányokra mindig átokként tekintett, kikéve akkor, ha neki kellett nekik párt választania.
- Pontosan mikor indulunk? - kérdezte Asha.
- Még 1 óra, kincsem!
- Ezért kellett olyan sokat fizetned? - fintorgott a fiú.
- Haha, hát... - nevetett az apa.
- Az angolok telhetetlenek! - legyintett Mihail.
Hogy elüsse az időt, Margo újra felment a gépre, és belemélyedt a Rómeó is Júliába, amit tegnap elkezdett. De az álom csakhamar elnyomta.
- Marusya, mennünk kell! - súgta a fülébe Mihail, aki szinte már veszélyesen közel volt hozzá.
A lány lassan kikászálódott, majd megkérdezte:
- A repülővel megyünk?
- Nem, vár kint az autó! Gyere, vigyük ki a cuccokat! - mondta, majd mindketten felnyaláboltak egy-egy bőröndöt.
Ahogy a fiú mondta, a kocsi már a gép előtt állt. Beszálltak, Sergei váltott még néhány szót a sofőrrel, majd elindultak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése